1 adag:
A darált sovány sertéshúst összekeverjük a sóval, a borssal, a zúzott fokhagymával és a búzakorpával, de utóbbi akár el is hagyható. A masszából vizes kézzel 5 db, kb nagyobb diónyi golyót formázunk. Forrósított olajon megsütjük a golyókat úgy, hogy közben picit forgatjuk őket, illetve kissé le is nyomkodhatjuk. Ha a kívül szépen megsültek, akkor fedő alatt további 2-3 percig hagyjuk a forró levegőben teljesen átsülni a golyókat.
A tortilla lapra rátesszük a jégsaláta darabokat és a félkarikára vágott lilahagymát, majd ráhelyezzük a sült húsgolyókat, és rákenjük a petrezselyemzölddel fűszerezett joghurtot is.
A tortillának -mint ahogy a palacsintának szoktuk- a két végét kissé ráhajtjuk a töltelékre, majd kissé szorosan feltekerjük.
A paradicsomot és az uborkát feldaraboljuk, tálba tesszük, ha maradt még lilahagyma, azt is rátehetjük, majd lecsepegtetjük a citromlével.
Jó étvágyat!
~28g ch tartalmú, ~62g súlyú teljes kiőrlésű tortillával lett a recept kalkulálva
TIPP:
- a salátába a kígyóuborka helyett kovászos uborkát is tehetünk
- a joghurtba 20g finomra vágott kovászos- vagy csemege uborkát is tehetünk
- a joghurt ízlés szerint bármilyen zöldfűszerrel ízesíthető